2014. február 28., péntek

96.rész KaDeWe

Szürkületekor Berlinben,csodálatos! Az utcán fiatalok igyekeznek a randevúra. Vagy épp bulizni mennek. Drága autók szaladgálnak az utakon. Egész Berlin ki akarta használni a hétvége utolsó estéjét.
A szél lágyan lengedezett és néha belekapott Bill fekete tincseibe is. Mellette Emma magassarkúja kopogott ütemesen. Vékony keze pedig az övét fogta.
A KaDeWe épülete magasan emelkedett a fák fölé. Fényei elnyelték a beáramló embereket.
-Sokan vannak! -jelentette ki Bill,mintha a legfontosabb információval rendelkezne. Előre engedte a barátnőjét,majd körbe nézett a hatalmas épületben.
Emma nevetve oldalba lökte párját. -Fogadjunk,hogy nem találod meg Tomot!
-Megtalálom! -Bill grimaszolt, és elindult a tömegbe.
Emma kinyújtotta a nyakát és körül nézett. Az egyik étteremben észre vette Tomot, a fonataival, és a piros kendőjével,valamint egy vörös hajkorona társaságában. Skylerel.
Emma kuncogott magában. -Kicsim! Oda nézz! -pontosan Tomra mutatott. Bill összeráncolta a szemöldökét és Em ujjának irányába nézett.
-Jó,mi?
-Én is láttam! -a srác morgott egyet, és kézen fogta barátnőjét. Igazából basztatta őt,hogy az őrülten bombázó csaja, még kissé másnaposan is jobban figyel,mint ő! What the fuck this? Oooo! A másnaposságról jut a hős férfi eszébe: még Jennivel is le kell számolnia, valahogy. Legfőképpen pedig Dominickal! És Bill agya kattant! De hol van egész nap Jenni és Dominic? 
Most komolyan! Miért kellett ennyire elkúrni a hétvégét? 

Skyler türelmetlenül pattogtatta ujjait az asztalon. -Hol vannak már?
-Mindjárt itt vannak! -válaszolt Tom.
-Értem. -belekortyolt a Mohítójába és a bejárat felé pislogott. Emberek jöttek-mentek. A kinti lavinából bekeveredtek vagy épp elvegyültek benne. Az étteremben sok fiatal volt. Öregeket nem is látott. Valószínűleg vasárnap este a híradót nézik és nem pedig a Kaufhaus Des Westens-ben ülnek. Nem úgy,mint ő. Über szexi pasival,koktélt szürcsölgetve. Bejött az élet Hudec? 
A borzalmas tömegből felbukkant Emma jellegzetes karaktere. Mögötte pedig Bill sietett. Átsuhantak az asztalok között. A terem mintha egyszerre elcsöndesedett volna és az álompárra szegeződött minden tekintet.
-Sziasztok! -köszönt Emma vigyorogva. Becsusszant az asztal mögé és kényelmesen lepakolt. Bill mellé ült.
-Ablaknál? -fintorodott el. -Az összes kan engem fog lesni.
-Ugyan már kicsim! Rajtad nincs mit nézni!
Tom felnevetett. Hat szempár gyilkolva nézett rá,amire gyorsan elkomorodott. Aztán a szemek közül, kettő Billre pillantott. -Hogy mondtad?
-Bocs! Nem hagyhattam ki.
-Szerintem meg vegyél vissza Billike! Mások ölnének azért,hogy egyszer megdughassanak!
-Először is: nem Billike vagyok. Az a macskád! Másodszor: még mindég CSAK én duglak. Ehhez tartsd magad!
-Még ha dugnánk is!
-Mikor a héten másodszor vered ki a zuhany alatt,inkább nem szólnék.
Hallani lehet,ahogy Skyler és Tom álla koppan a padlón. Ritkán látni ilyen szexuális túlfűtött veszekedést...a semmiért. Valóban feleslegesen veszekedtek. Úgy tűnt Bill idegei pattanásig feszültek a hétvége során. Emma még valahol csak félúton tart. A légkör még is feszült volt. A bizonyos szexhiány miatt. Valahol lehetett érezni,hogy a múlt éjszaka is betette a faszát kettőjük vitájába. Tom készült volna szólni... (ohh bocsánat! El is felejtettem: dr. Thomas. Doktorált: pszihológia.) De a doktor urat Skyler oldalba bökte.
Emma kezdett ébredezni a kezdeti,kivert sokkból. Már épp tett volna egy csípős megjegyzést mikor a fiatal pincér kislány,vigyorogva oda toppant. -Sziasztok! Mit hozhatok?
-Oh! -Tom feleszmélt és gyorsan felcsapta az étlapot. -Pizza! De rég ettem már! Az lesz! Pizza,dupla sajttal.  -oldalra nézett.- Skyler?
A vöröskében még csak akkor tudatosultak a jelenetek. Már,mint...nem azt képzelte el ahogy Bill kiveri,hanem ahogyan elmondta! Ebben a sokkhatásban kinyögte: -Ugyan azt légyszíves! És még egy Mohitot!
Nem is gondolta,hogy egy olyan szénhidrát dús kajára mondott igent ami mind a csípőjére fog lerakódni! Skyler! Észnél vagy? 
A pincér csajszi felírta Sky kalória bombáját,aztán a galamb párhoz fordult. -Nektek?
-Valami olyasmit amit a királynőm gyomra bevesz... -Bill oldalra nézett Emmára. -Saláta?
Emma bólintott. -Meg valami piát is!
Bill felrántotta a szemöldökét. -Oké! -visszafordult a pincérhez. -Egy nagy salátát és 2 whiskyt jéggel!
A lány bólintott és elment.
-Látszik,hogy diákmunkás! -szólt Tom,hogy elkerülje a vita folytatását. Senki nem figyelt rá. De legalább nem veszekedtek!
-Mindjárt jövök! -Bill felállt az asztaltól és elment. Emma összehúzta a szemöldökét és se szó,se beszéd utána ment. Valami azt súgta neki,hogy a srác után kell mennie. Még,ha férfi WC-be is vezet az útja.... Úgy érezte életében először -és remélhetőleg utoljára- pasinak kellett éreznie magát. Jól felszívta magát és benyitott,mint akinek pöcse van.
Bill épp kéztörlő papírral babrált,hogy az apró kis darabokat leszedje a kezéről egy szárazz papírral ami szintén átázott és ráragadt a kezére. Hát igen! Még Billnek sem megy minden simán!
-Ugye tudod,hogy elvileg ide nem szabad bejönnöd! -morgott mikor végre sikerült az utolsó darab papírt is leszednie.
-Miért nem? -Em felült az egyik kézmosó mellé,közel az ajtóhoz.
-Általában ez így van rendjén. A lányok sikítanak,ha egy pasi bemegy a női mosdóba. Perverz dolognak tartják. És most te ITT vagy! Mit csináljak? Sikítsak? Boruljak ki?
-Amit csak szeretnél kicsim! Vagy elmondhatnád,hogy mi volt ez a egész?
-Micsoda?
-Amit kb. 10 perce műveltél le. Még a hülye is levágja,hogy azt akartad diplomata módon lekeverni,hogy szex hiányom van,mert a nőm egy picsa. 
-Chh....Ez nevetséges!
-Persze! Nekem már nem annyira!
-Szerinted nekem vicces volt?
-Ahha! Szóval csak ez a bajod?
-Semmi bajom nincs! Hagyjuk ezt az egészet. A hétvégénk így is romokban hever,miért kell még inkább elbaszni?
-El van baszva! Igen! Legalább van időnk beszélni a problémáinkról amik esetleg a kapcsolatunk rovására megy!
-Ugyan mi menne a rovására?
Emma mély levegőt vett. Döntött: kitálal!
-Ameddig nyaralni voltál...hát,hogy is mondjam... Nyomoztattam utánad.
-Mit csináltál? -Bill hangja szinte sípolt.
-Ne borulj ki! Hallgass végig! -Em lehunyta a szemét és úgy folytatta. -Tudom,hogy nem lett volna szabad,de mentségemre legyen,hogy -itt kinyitotta a szemét- szeretlek! Aggódtam érted! Furcsán viselkedtél és ez megrémisztett. Attól félek,hogy,olyat láttam ami azok közé tartozik amit soha,de SOHA nem szerettem volna látni!
-Mi volt az?
-Egy biztonsági kamera felvétele. Pontosabban a hamburgi stúdió parkolójának egy pár másodpercnyi felvétele. Tudod:amikor kondizni mentünk!  Abban az időben,mikor én épp a szívemet kiöntöttem Jenninek,te kisétáltál a parkolóba. Aztán utánad sétált egy nő.
-Ez hülyeség. -Bill célba vette a kijáratot
-Nem mész sehova!-Emma a kilincs fölé vágta a bokáját. A magassarkú platform részét pedig neki támasztotta a kilincsnek. Bomba biztos! Biztosan fájt neki ahogy full izomból oda vágta,de nem mutatta ki.
Bill visszalépett és Emma mellé támaszkodott a csaphoz. Látszólag beletörődötten fújt egyet és a lányra nézett.
-Még is mit láttál?
-Nem sokat. Komolyan! Csak azt,hogy utánad sétál egy olyan nő akit soha nem láttam!
-Soha...chh.. -Bill pontosan tudta,hogy kiről beszél,csak nem fogja keresztbe húzni a számításait és megkockáztatni,hogy Emma Berlinben maradjon vagy esetleg -ahogy Tom okoskodná ki- visszamegy Bécsbe. Billnek forgató könyve van! Nem engedheti ezt meg,hogy Emma dührohamot kapjon. Szóval... elterelés.
-Arra nem is gondoltál,hogy abban a stúdióban több 100 ember dolgozik? Lehet egy takarítónő,menedzser... bármi!
-Nem. -Emma lesütötte a szemét. Billnek igaza volt.
-Igazából ez jó érzés.
-Mi?
-Hogy féltékeny vagy! Legalább tudom,hogy szeretsz. És ez nagyon jó érzés!
Emma felhúzta a szemöldökét amire Bill elmosolyodott. A lány leugrott és már indult volna ki,de még fél úton megállt: -Nekem az lenne jó érzés,ha nem adnál okot a féltékenységre.
Az énekes arcáról lefagyott a mosoly.Pont erre a lépésre nem számított a barátnőjétől. Már vissza szólt volna, mikor az ajtót bevágódott az orra előtt.

Emmának még csak most volt ideje igazán körülnézni az étteremben. Egész hangulatos!  Mintha csak egy mini Berlinben lett volna az ember. Az atmoszféra,pezsgés...Akár csak a város központban. Azért Berlin még is csak a 21.század fővárosa! 
Bárpult,borválogatás,koktélok. Esztétikus díszítés. A pultnál hangulatos zene. Emma felkönyökölt a pultra és böngészni kezdte a borkínálatot. Oda intette a pincért. -Száraz,fehéret! -a nő bólintott. Elővett egy poharat,végig böngészte a rajnai borok címkéjét, majd levette a kívánt fajtáját. A lány elé tolta aki lerakott pár eurót a pultra. Hátat fordított és belekortyolt. A távolban kiszúrt egy képet. Művészet történelmi tanulmányi során biztosra állíthatta,hogy valami bódli festő készítette. Még is valami megfogta benne. Két test összefonódását ábrázolta. Szerelem,kielégülés és béke uralkodott az egész képen. Elfintorodott,amint a tökéletességre gondolt. Még a depressziós festők is tökéletesebb életet éltek,mint ő! Ez most valami piszkos,trágár irónia? Miért? Miért? 

Emma elmélyedve nézte a képet mikor egy árny ráhajolt az arcára és megcsókolta. A levegő bent rekedt a tüdejében,annyira megijedt. Megfeszített másodpercekig pórbált ellen állni,de azt se tudta ki ellen és hogyan védekezzen! Ököllel ütni próbált,de az illető megragadta karjait és leszorította. Aztán enyhült a csók,a szorítás. Végre megnézhette magának azt a bunkó... BILLT? Köpni-nyelni nem tudott. Azt hittem valami macsó gyerek próbál bevágódni egy csajnál -pusztán fogadásból. Ehelyett élete szerelme áll ott és mosolyog. De még hogy! Mint aki élvezi a rémületet barátnője arcán. Mikor múlni kezdett a varázs megszólalt: -Baba! Hahó! Hallasz?
Emma kifújta a levegőt ami kb. 1 perce romlik a tüdejében. Észre sem vette,hogy ilyen sokáig bent tartotta...
-Én...én... Basszus! Bill megijesztettél!
-Haha! Amikor megütöttél,akkor gondoltam,hogy nem tiszta a kilétem.
-De ez nem vicces!
-Az volt! Láttad volna magad! -elutánozta egy kis túlzással. Emma vágott egy grimaszt és levette a borát a pultról. Bill felhúzta a szemöldökét. -Mit iszol? -kivette a lány kezéből,megszagolta,belekortyolt. Elfintorodta nyomta vissza Em kezébe.
-Száraz. -motyogta.
-Ahha! Veszem észre. Ezeknél nincsen rosszabb! Azt hittem te se szereted.
-Megkívántam. Nem szeretem egyébként.
Bill bólintott. -Tudod most mit szeretnék?
Emma szíve hatalmasat dobbant. Mit vagy esetleg KIT szeretne Bill? Lehetséges,hogy egy az évszázad leg-eget rengetőbb  béküléséről és megBASZéléséről van szó?
Kacéran végigsimított a mellkasán egészen a hasaljáig,mikor Bill gyomra hangosan felmordult. Emma azt hitte,ott azonnal leesik a székről,és majd csak ásóval lehet onnan felkaparni.
-Na,igen. Kajás vagyok! -Bill önelégülten mosolygott,miközben Em még mindég az ájulással küzdött.
-Oké! -hebegte. -Akkor keressük meg Tomékat,vagy mit tom' én! -zavartan leugrott a bárpultról,megragadta a kis borocskáját és elindult,egyenesen.
-Baba! Valami rosszat mondtam? -Bill gyorsan utána lépett és felvette a tempóját.
-Nem! Csak kicsit megleptél.
-Miért? Mire számítottál?
-Különösebben semmire.
Ezután mindketten elhallgattak és csendben helyet foglaltak Tommal és Skylerrel szemben.
-Érdekes példányok vagytok! -állapította meg Tom.
Az álompár nem szólt semmit csak csöndben evett. Tomot kifejezetten piszkálta az ügy. Vajon hol voltak? Mit csináltak? És egyéb ilyen kérdések.
-Ööö...Bill! -kezdete volna,ha az öccse nem szakítja félbe.
 -Mi lenne,ha most kivételesen csöndben maradnál? Nem akarom,hogy a magán életem/életünk legyen a fő téma!
-De...
-Szerintem jobb lenne,ha elbeszélgetnénk arról,hogyan nő a fű!
Tom behúzta a fülét-farkát. Bill pedig visszatért a salátájához. A lányok meglepetten kortyoltak bele a piájukba. Nekik túl sok volt ez,egy estére!

Jenni álmosan,másnaposan botorkált le a földszintre. Felháborodva tapasztalta,hogy a földszinten sincsen
senki,ugyan úgy,mint fönt!
-Baszd meg! -dobbantott egyet mérgesen. -Itt hagytak egyedül!
Felvett egy kulcsot,kinyitotta az ajtót és körül, kémlelete az udvart. Az ikrek autói ott álltak,de Dominické nem! Jenni meglepve gondolt arra,hogy a négy hős szerelmes Donnal ment volna el, a tegnap este után?
Minden esetre ez egyre furcsább volt számára. Annyira,hogy nem bírt megmaradni a seggén. Telefonálnia kellett! 



Emlékeztetőül: 89.rész WTF? 
                          91.rész Emma és az ő szerelme.


Picture of the day.



Anya nem tanította meg, hogyan kell szeretni,
Apa nem tanította meg, hogyan kell érezni,
Anya nem tanította meg, hogyan kell érinteni,
Apa nem mutatta meg, hogyan kell gyógyítani.



Én voltam mindig a kiválasztott gyerek,
Aztán a legnagyobb botrányuk lettem.
Azt mondták sosem fogom túlélni,
De a túlélés a középső nevem.


Hogyan szeretsz valakit,
Anélkül, hogy megsérülnél?
Hogyan szeretsz valakit,
Anélkül, hogy a mocskos padlóra kerülnél?
Eddig az életemben
A felhők eltakarták a napot.
Hogyan? Hogyan szeretsz valakit?








2014. február 26., szerda

Picture of the day.



"Csak a szerelemben hiszek. Jóformán minden azért van a világon, mert férfiak és nők szeretik egymást.' -Krúdy.





2014. február 17., hétfő

Picture of the day.

"Miután felhagytál a dohányzással, az ivással és a szeretkezéssel, tulajdonképpen nem igaz, hogy tovább élsz; csak úgy tűnik."



2014. február 14., péntek

Picture of the day.

"Felesleges irigykedni, felesleges azt hajszolni, amivel nem rendelkezel. Inkább úgy kell viselkedned, mintha mindened meglenne; a lényeg az, hogy csinálj úgy, mintha már eleve minden a tiéd lenne."




2014. február 12., szerda

Picture of the day.


"A szerelmet tudni kell viselni, és ez az egyetlen márka, ami sosem megy ki a divatból."


       Gif by me.                                          

2014. február 2., vasárnap

95.rész Sweet quartet?

Bill lassan kinyitotta a szemét és pislogott párat. Nyújtózott és ásított,majd oldalra pillantott. Emma sehol...
Felült az ágyban és hallgatott. A fürdőszobából szakadozott öklendezés és nyögés hangja szűrődött ki.
Bill mély levegőt vett. Igazából nem tudta,hogy mit csináljon. Menjen be vagy hagyja Emmát kibontakozni? Minden attól függ,hogy a kisasszony mennyire van hisztis hangulatban. A múlt éjszakai veszekedés maraton után nem lenne jó húzás magára haragítani a lányt.
Aztán az ajtó csapódott. Emma egy elnyúlt pólóban és egy csipkés bugyiban csoszogott az ágy felé.
-Szia baba!
-Szia...-az ágy végében négykézlábra mászott és Bill lábai előtt mászott át, aztán összerogyott. Arcát a párnák közé temette.
-Rosszul vagy? -Bill lassan végig simított Em hátán. -Hozzak neked valamit?
-Vajas pirítóst,almával és narancslével.
-Pirítós? Kicsim,tudod,hogy mindég odaégetem.
Emma a hátára fordult és Billre nézett. -De szeretsz,szóval nem égeted oda!
-Majd meglátjuk. -a srác nyöszörögve felkelt és fekete szatén köntössel a kezében elment.

Mikor leért nem számított arra,hogy bárki is lesz a konyhában. Tévedett. Skyler a konyhapultnak támaszkodva kevergette az instant kávéját. Felhúzta a szemöldökét mikor meglátta az énekest. Bill kissé ledermedt aztán észbe kapott és gyorsan becsomagolta magát a szatén köntösbe.
-Bocsi! Nem számítottam arra,hogy itt van valaki.
-Azt látom. Egyébként notproblem. Nem a három éves kislányod kapott traumát a csontjaidtól.
-Haha,nagyon vicceske ma reggel valaki...
-Tudom! Fönt kell tartani a színvonalat. De amúgy most komolyan: eddig csak gyanítottam,hogy sovány vagy. De ez betegesen sovány.
-Normál testsúlyom van. Az meg,hogy nem látszik rajtam semmi....hát arról nem tehetek. És egyébként is: Emma imádja azt a piszka seggemet -ahogy ő fogalmazna.
-A csontjaid meg szétszurkálják őt szex közben.
-A farkam viszont nem sovány,szóval egy szót sem szólhat.
-Úr isten! Kaulitz, ez beteg volt!
-A színvonal drága Sky...
Skyler elnevette magát. Bill is mosolygott saját magukon. Retards.
Kivett egy almát a gyümölcs kosárból és elkezdte felszeletni. Néha a nevető Skyra pillantott.
-Tom mondta az ebéd ötletet? Olyan négyes randi féle. Ha van kedvetek még akár a városba is elmehetnénk flangálni. -vöröske mosolyogva nézett az énekesre.
-Mondta.
-És?
-Nem tudom! Emma épp a halálán van és nem hagyhatom itt,meg egyébként is: négyes randi nem fail hárman.
-Emma rosszul van?
-A tegnap este után nem is csodálom. Gondolom nem fogta vissza magát piálás terén sem.
-A piák meg még drogosak is voltak.
-Na ja. Dominickot legszívesebben megfojtanám.
-Megérdemelné.
-Persze! Mi a faszt érez olyankor mikor ilyen hülyeségeket csinál?
-Agyfasz.
-Hát kb. Eleve Emma nem egy könnyű eset részegen,de tegnap este.... pff... Tiszta hülye volt!
-Azért te is tolerálhattad volna az esetet! Csak elesett.
-És matt részegen hemperegtek Jennivel a mozgólépcsőn,miközben a hely tele volt éjszakai újságírókkal. Jah,jut eszembe: szerintem Jennihez is lesz pár keresetlen szavam.
-De hát...
-Rohadtul nem hiányzik most egy címlap sztori! Vágod?
-Jól van Bill! Akkor legyél önfejű! Csinálj amit akarsz és ahogyan akarod! Úgy is világsztár vagy! Azt csinálsz amit akarsz. Legyél nagy fiú,felnőtt férfi. De aztán se hozzám,se Tomhoz ne gyere nyafogni! -Sky leugrott a konyhapultról és kiviharzott a konyhából.
Ő ezt nem érti! -morogta magában Bill.
Még fel sem dolgozta Sky szavait mikor Emma besétált a konyhába. -Hát ezt meg mi lelete? Azt hittem fel lök,annyira rohant.
-Én nem tudom! -hazudta. -Ti vagytok a nők,nektek kell tudni!
-Persze,persze! A világ összes bűnét nekünk kell tudni...
-Hogy a picsába ne? -Bill elmosolyodott. -Egyébként jobban vagy már?
-Ahha. Csak tudnám,hogy mitől voltam ilyen szarul?! A piákat nem szoktam keverni és szerintem nem is ittam,olyan sokat. De nem is nagyon emlékszem,hogy mi történt!
-Mi? Nem emlékszel semmire?
-Nem. -Em elhúzta a száját. -Nagyon durva voltam?
-Eléggé...
-Basszus. Nem akartam ezt! -keserűen felnyögött.- Bill én annyira sajnálom ezt az egészet! Komolyan nem emlékszem semmire és ez annyira szar!
-Hé! Baby,nyugi! -Bill átölelte barátnője derekát és egy apró puszit adott a füle mögé.
-Nyugi,nyugi... Persze! Nem te voltál hülye egész éjszaka. -erősen bele kapaszkodott barátjába.
-Nyugi van! Már csak azért is,mert mondani akarok valamit!
-Mit? -Emma elengedte Billt és csillogó szemekkel nézet rá.
-Tom tegnap este kitalálta,hogy menjünk el közösen ebédelni.Mi négyen; Tom,Sky és mi! Olyan négyes randi féle! Ha van kedvetek még a városba is elmehetünk sétálni.
-Úr isten! Ez tök jó! Már olyan régóta szeretnék ilyet!
-Valóban? Akkor miért nem mondtad? -észvesztően szexin felhúzta a szemöldökét. -Kicsim,ha bármit szeretnél,csak szólj!
-Jól van,rendben! De nem tudtam,hogy Tom és Sky vevők-e rá. Azt hittem,hogy ők nem szeretik az ilyen "nyálas" dolgokat.
-Igazából engem is megleptek. Nem gondoltam,hogy Tom ilyeneken agyal... Még Skyler oké...de Tom! Ez vicces!
-Hát igen! -Emma bekukkantott Bill háta mögé. -Kicsim,hogy áll a reggeli?
Bill megvakarta a tarkóját és felszisszent. -Hát még nem nagyon kezdtem neki,mert Sky-al beszélgettem. De eskü,hogy rögtön elkezdem.
-Ne! Nem vagyok már éhes! De egy kávé jól esne!
-Hát jah! Jól esne nekem is. Csak éppenséggel sehol nem találok.
-Akkor leugrok a Starbucks-ba. Addig te beszélsz Tommal.
-Ahogy szeretnéd drágám!
-Szuper! Mindjárt jövök!
Emma gyorsan kiviharzott a konyhából. Bill utána nézett,ahogy koptatott grafit színű farmerben rohan a táskája után és végül párduc mintás cipőbe bújik.
Emma magassarkú nélkül. A ritka pillanatok egyike! 
Bill elmosolyodott.

Emma alig tette ki a lábát, Tom azonnal megjelent. Egészen zavart volt,fel-le járkált a földszinten mintha keresne valamit. Bill felhúzta a szemöldökét. -Mit keresel?
-Áhh! Semmit!
-Biztos? Idegesnek látszol.
-Nincs bajom! -topogni kezdett és beharapta az alsó ajkát.
-Beszéltem Emmával. Azt mondta szeretné azt a négyes randit.
Tom halványan elmosolyodott. -Reméltem. Ez legalább kicsit összeráz minket.
-Jah.Ránk férne. Az utóbbi időben eléggé labilis a kapcsolatunk.
-Enélkül az információ nélkül is tudtam volna tovább élni!
-Mi van?
-Már bocs,de elég nyilvánvaló!
-Időnk se volt egymásra,szóval nem is csodálom! Még vissza kell rázódnunk.
-Nem gondolod,hogy nem kellett volna elmenned a Maldív-szigetekre?
-Nem! Szerintem,nem itt kellene lennem,hanem Hamburgban! Akkor talán egy lépéssel közelebb lennék,ahhoz sínre hozzam a kapcsolatunkat!
-Szerintem meg foglalkozhattál volna a Pinky-üggyel kicsit.
-Na ne! Tom,ne akarj felidegesíteni!
A gitáros megadóan felemelte a karját. -Én nem erőltetem!
-Kösz!
Tom gyorsan témát váltott mielőtt Bill felrobbant volna: -Emma szereti a KaDeWe-t?
-Gondolom én,igen.
-Szuper. Akkor ott találkozunk. -ezzel Tom elment.


Emma próbált egy jó parkoló helyet találni a kávéház környékén. Utált beparkolni. Szűkös helyre még inkább. Még is milyen matematikai és KRESZ tudását össze kellett szednie,hogy sikerüljön a hadművelet.
Yesss! -örült magának,mikor végre sikerült bepréselnie a méreg drága BMW 645-öst két terepjáró közé. Óvatosan kicsusszant az ajtón,majd megnézte,hogy sehol nem ütköztek-e a kocsik. Valószínűleg érezte volna,de nem árt az óvatosság. Bill elevenen nyúzná,meg,ha valami történne a kocsival.
A lány megkönnyebbülve fújta ki a levegőt.
Kihúzta magát és méltóságteljesen elindult a kávé szerző körútjára. Ahogy belépett megcsapta az orrát a kellemes,friss illat. Rögtön egy szabad kiszolgáló pulthoz lépett. -Hellooo! Elvitelre kérek két nagy kávét, sok tejjel,sok cukorral.
A nő bólintott és elment. Emma gondolt párat,hogy talán Bill nem szereti olyan édesen,mint ő? Mind1! Örüljön,hogy egy fantasztikusan szexi nőtől kapja! Mármint nem a kiszolgáló szexi,hanem Emma. Természetesen! 
Néhány embernek feltűnt a pultnál könyökölő lány. Osztottak,szoroztak,hogy valóban az-e akit látnak Berlinben és nem pedig Hamburgban! Na itt volt bökkenő! A hírek semmi,olyanról nem számoltak be,hogy Emma Bloom a fővárosban tartózkodik.... Még is ott állt! Ez legelőször egy fiatal lánynak esett le,aki óvatosan megközelítette a nőt. Jól megnézte profilból és mikor Em ránézett elsikította magát. -Úr isten! Ez Bill Kaulitz barátnője! -sikította,hebegte vagy valami olyasmi képpen reagált ahogy egy celebre szokás a Starbucks-ban. Az emberek nyúltak a telefonjaikért és a fényképezőgépekért. Emma sürgetően benézett a pultba. A kiszolgáló rögtön levágta a helyzetet: gyors kávé! Hihetetlen gyorsasággal csomagolta össze a poharakat. Emma levágott a pultra pár eurót,aztán lendületesen távozni próbált,nem is törődve a visszajáróval.
Az emberek vészesen kezdték körül zárni. Villogtak a vakuk,pörögtek a kamerák. Megindultak a kérdések,kérések.
Emma nem volt hozzá szokva ehhez a lerohanáshoz. Nem sűrűn mutatkozott,olyan helyeken ahol könnyen felismerhetik. Most pedig épp az események sűrűjében járt.
A terv készen állt: eljutni a kocsiig! Nem valami akció filmbe illő gondolat,de jelen helyzetben megfelelt neki.
Meglepően gyorsan haladt. Próbált az ajtón elsőként kisliccolni. Sikeresen! Az emberek orra előtt csukta be az ajtót, 5 másodperc előnyt szerezve. Innen már csak a jó kondíciója hagyakozhatott. Végig futott a parkolón és azon imádkozott,hogy ne álljanak ott a terepjárók. Az egyik nem volt ott. Em hálát adott az égnek. Kikotorta a kocsi kulcsot és már be is szállt a kocsiba. Sikeresen elhajtott még mielőtt valaki az útjába állt volna.
Mikor már messze járt engedett a kormány szorításán,majd hátra dőlve kifújta a levegőt. Érdekesnek találta ezt az egészet. Nem kérdezték Billről.... mmm what? Olyanokat kérdeztek: honnan jöttél? Amerikai vagy német vagy? Honnan örökölted a hotel láncot? Emma valami olyasmit várt,hogy milyen hosszú Bill farka? Jól csókol? Valóban romantikus alkat? -meg egyebek....

Bill elegánsan az ujjai közé vette a cigarettát és rágyújtott. Morgott valamit mikor egy erősebb szél elfújta az öngyújtó lángját. De legalább a nikotin szál felizzott.
Kicsit oldalra sandított,hogy hallja a megérkező autó hangját. Aztán a Világ legszebb hangja verte fel a csendet. -Kicsim! Hol vagy?
-Terasz! -épp,hogy kimondta, Emma már ott is volt.
-Bocsi,hogy késtem! -szerelme kezébe nyomta a kávét és adott neki egy futó csókot. -Lerohantak a pultnál.
-Ufff...-Bill elhúzta a száját. -Őrült rajongók vagy a sajtó?
-Passz.
-Szuper! Ennyit a tökéletes észrevétlenségről.
-Téged még nem láttak!
-Kapásból leszűrik,hogy én is itt vagyok!
Emma durcásan bekortyolt a kávéjába.
-Ne pörgesd magad ezen.
-Nem pörgetem magam!
-Persze,persze! Látni rajtad,hogy agyalsz.
-Nem is... -Emma elmosolyodott és kislányosan behúzta a nyakát. Bill felállt és a lány homlokára nyomott egy puszit.
-Tudod hova megyünk?
-Nem...
-A KaDeWe-be!
Emma szemei kikerekedtek. Látszott rajta a meglepettség. -Jézusom! -motyogta. -Át kell öltöznöm! -hirtelen megpördült és elviharzott.
Bill pislogott párat ameddig felfogta,hogy a barátnőjének beütött valami gógyi. Oldalra pillantott a hamutartóban pislákoló cigarettájára. Előre pöckölte a többi csikk közzé. És otthagyta tövig leégni....