-Szeretem ezt a helyet. -Bill kisimított egy gyűrődést a fehér terítőn. Cinikusan felhúztam a szemöldököm és a salátámra meredtem. Nem volt valami étvágy gerjesztő... Valami sárga trutyival volt leöntve aminek répa szaga volt. Hát ez se Caesar saláta... Kicsit feljebb néztem a pohárra. Valami narancslének betitulált szörpire hasonlított. Chh...Még hogy 5*-os étterem. A kaja szar, az asztal alacsony, a pultos fószer pedig engem vizslatott... Komolyan ez a hely tetszett Billnek? Félszemmel rásandítottam. Hál' Istenek talán csak kínjában mondta. Úgy tűnt neki se jön be a hely. Sanda gyanúm,hogy életében be nem tette ide a lábát. Csak azért választotta,hogy ne a város másik felébe kelljen vinnie a közel fél órás késése után. Bizony! A reggeli incidens után még el is késett. Abban a hosszú fél órában a köröm cipőmet vizsgálgattam, vagy az előttem tornyosuló papír kupacot amin bőven átrágtam magam. Aztán lassan beesett az ajtón az én hercegem, nyúzottan,sápadtan. Mintha az egész Világ nyűgje rajta lett volna. Még egy bocsira se méltatott a nagyságos úr. Kaptam egy szimpla érzelemmentes arcra puszit és kész. Miközben vezetett még rosszabb volt. Akármennyire is lassan ment még is átment a piroson. Hozzá se mertem szólni,pedig nyomta a lelkemet minden szarság. Legszívesebben megöleltem volna és csak lágyan súgtam volna a fülébe szeretlek -úgy hogy senki más ne hallja csak ő. De nem tettem! Inkább gyűjtöttem a bátorságot,hogy végre a szemébe nézzek és szóljak. Sokszor próbált beszélgetést kezdeményezni,de én érzéketlenül, grimaszokkal és vállrángásokkal elutasítottam. Biztos idegesítette őt,hogy egy szián kívül nem is mondtam neki semmit.
-Beszéltél Skylerrel? -kérdezte.Végig futott az agyamon,hogy erre a kérdésre se válaszolok,de az már a bunkóság felsőfokát súrolta volna.
-Miről? -kérdőn felhúztam a szemöldökömet.
-Hát mondjuk,hogy mit akar felvenni a koncerten,milyen sminket akar vagy frizurát? Vagy egyéb csajos dolgok.
-Csajos dolgok? Skyler nem kislány! El tudja intézni a ruháját meg a többit.
-Ne játszd már a hülyét! Tudod mit akarok...
-Bill,nem vagyok gondolat olvasó, se hülye! Szóval légy szíves és nyögd ki mi a szart akarsz!
-Csak azt szeretném kérni,hogy éreztesd kicsit Skylerrel,hogy mellette állsz. Például ma délután -persze,ha mindketten ráértek- elmehetnétek vásárolgatni. -reményteljesen rám nézett.
-Végül is lehet róla szó. Régen voltunk együtt vásárolni.
-Velem is régen voltál...úgy bárhol,nem csak vásárolni.
Köpni,nyelni nem tudtam. Csak nagyokat pislogtam. A fülem most épp megcsal vagy tényleg jól hallottam? Azon görcsölök,hogy miként nyögjem ki neki szívem bánatát és ő lazán kimondja amit gondolok?
Azon az egy mondatán rágódtam egész nap. Totál kételyekbe ringatott. Ha valóban így gondolja miért nem tesz ellene?
A pár perces teendőim is elhúzódtak jó fél órákig. Így volt kb. négy óra mikor haza értem. Csak remélni tudtam,hogy Skyler otthon van. A kihallatszó zongora játék ami reménységgel töltött el. Belépkedtem a nappaliba. Rögtön megütötte a szememet a látvány: Sky ott ült és elegánsan nyomkodta a billentyűket. Fél szemmel rám sandított és belekezdett az utolsó tételbe. Lassan odasétáltam hozzá és leültem mellé a hosszú zongora székre.
-Szépen játszol. -szóltam mikor befejezte.
-Köszi. Te tudsz zongorázni?
-Nem igazán jól. -megráztam a fejem. -Egyszer az ikrek megakarták nekem tanítani. Tommal sokat játszottunk,pont ezen a zongorán.
-Már értem miért ez az egyetlen hangszer Tom gitárjain kívül.
-Az ikrek soha nem akarták haza hozni a munkájukat. -elkezdtem nyomkodni egy eszembe jutó dallamot. . -Igaz lépten nyomon a munkájukba ütközünk itthon is.
-Inkább csak az életük sikereibe.
-Jah. Ők tényleg elérték az álmukat. Hihetetlen volt végig nézni a siker felé vezető útjukat. Ahogy öt éven át szárnyaltak a csúcson és én végig ott lehettem velük.
-Milyen volt az előtte lévő pár év?
-Nehéz. Nekik legalábbis maga volt a pokol. Sorra vesztették el a lemez szerződéseket. Sőt drogoztak is. Tényleg padlón voltak. A 7 év alatt soha nem voltak olyan szarul. De valahol még is tudtuk,hogy örökre ott leszünk egymásnak. Mi hárman... -mély levegőt vettem,hogy legyűrjem a feltörő emlékképeket. Mindenféle volt benne,de nem foglalkozhattam velük. Akkor semmi más nem számított csak Skyler.
-Egy hülye vagyok! Most rólad és bandáról kellene beszélni, én meg itt papolok az ikrekről. -mély levegőt vettem. -Mit érzel?
-Úgy érzem ugyan azon az úton megyek végig amin ők. -jelentette ki a legnagyobb higgadtsággal. -Ez olyan,mint a Bibliában a kereszt út. Egyszer valaki végigment rajta és utána zarándokok ezrei teszik meg azt az utat.
-Érdekes,hogy ezt gondolod...
-Jah... De muszáj itt depizni?
-Nem. Elmehetünk a plázába,ha gondolod... -lebigyesztettem az ajkaimat és hatalmasra nyitott szemekkel könyörgőn bámultam rá.
-Jó menjünk! Ráfér a ruhatáramra egy kis frissítés. -felhúzta a lábait és megpördült a zongora széken. Felpattant és határozott léptekkel elindult. Nagyot sóhajtottam és utána mentem. Mire kiértem ő már kihajtott a kapun. Beszálltam a saját kocsimba. Beindítottam motort és utána hajtottam.
Bill kedvetlenül ült a stúdió tárgyaló termében,mellette a menedzserük David előtte pedig egy hatalmas monitor féleség. A képernyő közepén pedig egy japán,pici,kopaszodó emberke. Épp a Japán koncert körút részleteit beszélték meg.
Bill legszívesebben hagyta volna a picsába és húzott volna haza,de mivel a banda tagok közül senki nem méltóztatott megjelenni ezért -egyedül neki- muszáj volt ott ülnie szépen,csöndben miközben David profi módjára pörgette a határidő naplóját.
-Csak tudnám miért mindég én vagyok elérhető...? Itt egyedül kiteszek egy egész Tokio Hotelt és faszinak még fel se tűnik,hogy a banda háromnegyede hiányzik? Mindég én ülök a hülye tárgyalásokon,én intézek mindent azok meg csak buliznak és nincs más dolguk,minthogy matt részegen haza találjanak. Mit szólnának hozzá,ha egyszer nekik kellene a banda dolgait intézni? -magában kész jelenetet vágott le. Majd szétvetődött a dühtől. Tom valamelyik nightclubban stíröli a csajokat,a két G pedig,olyan mintha a föld nyelte volna el őket. Bill pedig pont a stúdióban járt,pont azon a folyosón. Mióta haza értek ő szinte otthon se volt. Rohangált jobbra,balra és meglátásai szerint ezt Emma nem nézte jó szemmel. Bill úgy gondolta,hogy a lányban lehetne több megértés. Hiszen még is csak egy Bill Kaulitz van a Világon! Felnézett a falon kattyogó órára, mutatója hat órát ütött. Mintha karocskái ólomból lettek volna,olyan lassan mozdultak el,de a srác figyelte minden kis rezdülését. Minél arrébb moccant, ő annál öregebbnek érezte magát. Lepergett előtte,ahogy,majd megvénülve az unokái tekintete lesz az egyetlen figyelem amit kapni fog. És ő,majd büszkén meséli el a sok kalandot,amit átélt. Aztán oldalra fog tekinteni és Emma ott lesz mellette, öreg kezei pedig büszkén érintik meg a vállát a bájos mosoly pedig ismét ragyogóan fog végig terülni ráncos arcán,majd egy édes csókkal fogja igazát adni. Bill így akarta. Ezt akarta...
David oldalra tekintett.Látta,hogy Bill totál nem ott járt ahol kellene. Diszkréten bokán rúgta a fiút. Bill dühösen rúgott vissza. Olyanok voltak,mint a kisgyerekek az óvodában. Agyon rugdosták egymást.
-Hey! Minden rendben? -kérdezte a japán emberke,természetesen angolul.
-Persze,minden rendben. -válaszolta David. -Mindent megbeszéltünk?
-Igen mr. Josh. Sok szeretettel várjuk a bandát.
-Örömmel megyünk. Viszontlátásra.
-Viszontlátásra. -ezzel elsötétült a képernyő.
-Vége? -Bill kérdőn nézett a menedzserére.
-Vége. Jövő év februárjában mentek Japánba. Jobban mondva lehet csak te mész. -cinikusan felnevetett.
-Mi van?
-Bill te is látod,hogy ezt a megbeszélést úgy szarták le ahogy van. Akkor Japán se érdekli őket.
Bill mélyet sóhajtott.
-Figyu öcsi! Azt mondom,ha vége ennek az egész felhajtásnak a Hudes kislány és bandája körül,akkor utazz el valahova. Fülöp szigetekre,Alpokba,Hawaii-ra bárhova, csak utazz el!!
-Egyedül?
-Akár. Komolyan mondom Bill! Olyan vagy mint egy élő halott.
-Kösz. Ez az elismerés hiányzott.
-Szokj hozzá! Vigyázz magadra öcsi! -vállba veregette Billt és távozott.
A fiú még egy ideig ott ült a tárgyaló teremeben,de aztán úgy döntött haza indul.
Emma a mosógép sárga gombját nyomogatta,hogy végre elinduljon. Már ezerszer átnézte a gépet,hogy nem rakott be valamit rosszul. Végül annyira ideges lett,hogy egyszerűen belerúgott. Fájdalmasan felsikított. Nem gondolta,hogy a mosógép erőseb,mint az ő műbőr körömcipője.
Mérgesen megpördült és kiviharzott a mosó konyhából. Útja azonnal a konyhába vezetett ahol egy nagy feliratos papír szatyor és tartalma várta őt.
A városban Skyler összefutott az egyik agyon tetovált haverjával és elment vele vásárolgatni,így Emma szépen haza iparkodott egy csomó mindennel. Felvett egy kötényt és mindenféle kütyüt vett elő. Emma főzni fog. Valahogy ez a szó -főzés- nem szerepelt soha a szótárában,de most kipróbálja élesben a frissen szerzett fogalmat.
-Te mit csinálsz? -szögezte le a kérdést mindenféle kerítés nélkül. Em megpördült, arca vidám volt.
-Főzök. -jelentette ki boldogan. Bill felhúzta a szemöldökét. Ez már neki is sok.
-És mi vett rá erre?
-Skyler nincs itthon. És éhes vagyok szóval kitaláltam,hogy csinálok valamit. Ameddig nem voltatok itthon sokat főztem. Főleg amikor egyedül voltam. Igaz eddig minden tök szar lett,de próbálkozom.
-Ameddig én össze vissza utazgattam te azzal ütötted el az időt,hogy főzőcskéztél? -Bill nem bírta tovább egyszerűen ráfolyt a bárszékre. Neki ez túl sok egy napra...
Emma oda tipegett a fiúhoz és megölelte. Bill kezei lassan,de magabiztosan csúsztak a lány derekára. Jól esett neki,hogy kicsit megdédelgetik.
Lassan elváltak egymástól és Emma visszatért a kis boszorkány konyhája felé.
-Beszéltél Skylerrel?
-Beszéltem. Azt mondta úgy érzi magát,mint valami keresztúton. Meglepett ez az egész. Nem tudom,hogy értelmezzem. Olyan mintha a gyors halálra gondolna,de a zene mögé rejti,hogy mit gondol igazán magáról az életről.
-Ahha. -Bill össze kulcsolta a kezeit és a pultra tette.- Skyler eléggé rapszodikus személyiség. Mindég keres valami pozitívumot,de néha nem talál.
-Ez kissé ijesztő. Nem kellene elmenni agykurkászhoz?
-Nem. Ő ilyen; egészséges és őrült...
Emma nagyot nyelt. Tisztában volt vele,hogy Bill tudja mit beszél,de még is olyan érzése volt,mintha nem is egy személyről beszélnének. Emma valahol legbelül félt a vad Skylertől,legjobban pedig a részeg,bedrogozott vöröskétől.
Dominic Delux talán a Világ legjobb haverja.... -legalábbis Tomnak. Mr Kaulitz felfáradt drága barátja puccos házába és egy üveg whisky mellett elsiratta bánatát. Don jó barát lévén még tovább itatta a nő csábászt. Végül odáig fajult a dolog,hogy szegény Tom már ülve is dölöngélt. Nehezen,de felvezette a saját szobájába és bekényszerítette az ágyba. Miután meg győződött arról,hogy haverja békésen alszik, ő maga beült a méreg drága Roys Roys-ába és belevette magát Hamburg sötét éjszkájába.
Fogjuk rá,hogy jó szakács vagyok! -dicsértem magam mikor kopogtattak az ajtón. Bill a nappaliból, én a konyhából rohantam az ajtóhoz. Majd fellöktük egymást olyan hévvel akartuk köszönteni a vendéget. Nagy meglepetésünkre Dominic állt ott 200 wattos vigyorral.
-Hello! -köszöntem neki,majd beintettem.
-Sziasztok. -köszönt mikor átlépte a küszöböt.
-Gondolom Emmához jöttél. -vette oda Bill köszönés helyett. Összeráncoltam a szemöldökömet jelezve neki,hogy ez csúnya volt.
-Igazából hozzád jöttem. -Don diadal ittasan nézett Billre.
-Ohh...végre valami új! -vágott vissza a fiú. Ettől Don arcáról eltűnt a kaján vigyor és helyébe lépett a zord póker arc.
-Tom ma este nálam lesz. Kicsit lerészegedett szegény.
Bill hanyagul megrántotta a vállát és vissza indult a nappaliba. -Ez tipikus Tom! Ha veled össze ül akkor nem bír hazamászni józanul. Még jó,hogy van egy drága iker tesója aki általában haza támogatja. Komolyan irigylem őt!
Bill megtorpant és félvárról visszanézett. -Figyu! Szerintem kurvára nincs közöd az én életemhez!
-De Toméhoz van. Tudtommal még mindég a legjobb haverja vagyok!
-Én meg az ikre baszki! Na most melyik a jobb? -Bill ingerülten megpördült.
-Úgy tűnik az én barátságom erősebb,mint egy vér szerinti kötődés! Ez kibaszott kínos,nem gondolod Bill?
-Nem! Én legalább papíron is kötődöm hozzá,de te!? Sehogy!
-Mindent eltörölhet az idő... Még a papírokat is. -Don zsebre vágta kezeit és kiment a még mindég nyitott az ajtón. Bill odasétált.
-A barátság is! -ordította utána.Végignézte,Dominic,hogy megy ki a kapun és hogy hajt el az autóval,majd full izomból bevágta az ajtót. Összerezzentem a csapódásra. Szám elé tettem a kezem és próbáltam nem ránézni Billre.
-Faszom ki van a Delux gyerekkel! Tom pedig fulladjon bele a piájába!
-Ne mondj ilyet! Tom még is csak a saját testvéred!
-A testvérem, aki egy seggfej! Néha komolyan azt kívánom bárcsak felemésztett volna, és egyke lehetne.
-Akkor ki lenne az én életem szerelme? -édesen átöleltem a derekát.
-Okos lány vagy. Megoldanád cica. -átölelt, adott a hajamra egy puszit.
-A cica kedvéért beszélnél holnap Tommal?
-Már olyan sokszor beszéltem vele. Majd a koncert után csak megbékél.Addig meg mit izgassam magam rajta?
Grimaszoltam és bement a nappaliba. Leültem a kanapéra. Bill utánam jött és leült a zongorához. Felhúztam a szemöldökömet. Ő csak biztatóan rám nézett és intett a tekintetével. Elkezdett egy ismerős dallamot játszani.
-Holdvilágos éjszakán, miről álmodik a lány? Hogy jön egy királyfi tán,hófehér paripán... -vidáman kezdte el énekelni. -Ez az álom,oly mesés. Ám,de jön az ébredés. A királyfi,oly kevés, az,hogy jön tévedés! És még is mily kicsi fellegek úsznak az ég peremén. Míg őket nézni lehet örök életű lesz a remény,meg a regény... *
-Holdvilágos éjszakán,miről álmodik a lány? Hogy jön egy királyfi tán,hófehér paripán? -én fejeztem be. Oda mentem mellé és leültem. Bill oldalra sandított és elmosolyodott, sejtelmesen,szerelmesen. Halványan vissza mosolyogtam rá. Erre ő csak megcsókolt. Úgy igazán szerelmesen. Azokban a pillanatokban nagyon fúrta az oldalamat,hogy vajon mire gondol?*A Sorstalanság című film egyik betétdala.Abban a jelenetben játszódik mikor Gyurkát Aushwitz után átszállítják Buchenwaldba.
